Be ne szarj X)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A sátánizmusról
 
The Endless
 
A sátán száma
A köztudatban a Sátán száma a 666. (Ennek bibliai alapja van, amit most nem óhajtok boncolgatni, mert baromi hosszadalmas lenne.) Ezt azonban „ősátánsága” másképp gondolja, neki más szám szimpatikus. Tudd meg hát, hogy a kilenc a Sátán száma, mert ez az ego száma, amely bármekkora szorzat esetén is visszatér önmagához a számjegyeket összeadva (és ezt az összeadást addig ismételve, amíg az eredmény csupán egy számjegyű lesz). LaVey véleménye szerint (melyet a Satanic Rituals c. könyve „Az ismeretlen ismerős” fejezetében ismertet) a kilences szám a világkorszakokra is érvényes. Jelentősséget tulajdonít a kétszer 9 évből álló egységnek (Working), amelynek a közepe tájára csúcsosodik ki az adott időegységre érvényes jellemző hatása. Kilenc ilyen időegység egy éra (Era, 162 év), kilenc éra egy ezredkor (Age, 1458 év), kilenc ezredkor pedig egy korszak (Epoch, 13 122 év). Minden ezredkor megfelelhethető a tűznek vagy a jégnek. A jég ezredkora alatt az embernek azt tanítják, hogy adja fel a büszkeségét, hátráljon meg önmaga elől; akkor számít majd jónak. A tűz ezredkora alatt az embernek meg kell ismernie és fel kell vállalnia önmagát, hogy kiteljesedhessen az élete. A jég ezredkora alatt az Isten odafent van. A tűz ezredkora alatt pedig lent. Az elmúlt jég ezredkora i.sz. 508-ban kezdődött és 1237-ben teljesedett ki. Az új tűz ezredkora 1966-ban kezdődött. (Minő véletlen, LaVey épp ebben az évben alapította meg a Sátán Egyházát.) 2002 hasonlóan jelentős évszám, hiszen ebben az évben indult el a Scythe sátánizmusról szóló információszolgáltatása, mert ekkorra lett elegem a köztudatban terjengő téveszmékből, amelyeket sokan körömszakadtukig fanatikusan védenek. Mindez természetesen csupán játék a számokkal, jelenleg nincs módunkban ellenőrizni ezeket az állításokat, hiszen senki sem tudhatja, mi történt 1237-ben vagy 508-ban. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Ám ez az okoskodás is van olyan hiteles, mint bármelyik másik.
 
-.-
 

Menü
 
Érdekes...
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!